Mivel végre leadtam a szakdogámat, annyi nyűg és szenvedés után, nagyon megkönnyebbültem! És az, hogy idáig eljutottam vele, az nagyrészt Zitának köszönhető, szóval a minimum, hogy csináltam neki egy tortát. Komolyan, nagyon hálás vagyok neki a sok segítségért:)
A torta amúgy sima joghurttorta alap (a Gordon Ramsey-es), mascarponés krémmel és babapiskótával, de hoztam a formám, szokás szerint menet közben találtam ki, miből mennyi kell:) Először epreset szerettem volna csinálni, de már nehéz hozzájutni, elmúlt a szezon. Mivel nem szerettem volna nehéz vajas tortát csinálni, gondoltam megsütöm a joghurtos citromtorta alapját, és majd kitalálom, milyen gyümölcsös lesz a krém. De nem lett az, csak a díszítés, maradtam az alap citromos íznél:) Ilyen babapiskótás szélet meg már nagyon rég szerettem volna csinálni, bár először féltem, hogy kemény marad, de egy éjjel a hűtőben megoldotta a problémát:)
A végeredmény pedig egy jó kis könnyű torta lett, amit biztos máskor is megcsinálok majd! (az sem hátrány, hogy tényleg egyszerű, de úgy néz ki, mintha nagyon bonyolult lenne :D)
Hozzávalók:
Torta:
- 6 db tojás szétválasztva
- 150 g cukor
- 100 g liszt
- 1 kiskanál sütőpor
- 600 g natúr joghurt
- 1 citrom leve és reszelt héja
- 1 csomag (200 g) babapiskóta, és még marad is
- díszíteni gyümölcsök
Krém:
- kb. 400 g mascarpone
- 2 csomag vaníliás cukor
- 1-2 evőkanál porcukor (kóstolgattam, addig cukroztam, amíg jónak nem ítéltem)
- fél citrom leve
- 2 dl tejszín (nem kell megijedni, jól kijön a citrommal, csak alaposan el kell keverni, nehogy összekapja)
- (én egy habfixálót is beletettem, biztos, ami biztos, de anélkül is jó lett volna szerintem)
Elkészítés:
- Bekapcsolom a sütőt 180 fokra.
- A tojások sárgáját habosra keverem a cukorral.
- Hozzákeverem a sütőporos lisztet, a joghurtokat, a citromlevet és a citromhéjat.
- Habot verek a tojásfehérjékből, majd összeforgatom a tésztával.
- A forma aljára én a biztonság kedvéért tettem egy sütőpapírt, majd
belezuttyintottam a tésztát. Aki biztosra szeretne menni, az ki is
vajazhatja, nekem kicsit odatapadt az oldalára.
- 45 percig sütöttem. (a teteje most is megpirult, mint a múltkor) Ha kivesszük a sütőből a kész tortát, kicsit magába zuhan,
de nem kell megijedni.
- A krémhez a tejszín kivételével minden hozzávalót alaposan összekeverünk (robotgéppel, hogy kicsit habos legyen).
- A tejszínt külön felvertem a habfixálóval, majd egybekevertem a krémmel.
- Megkentem vele a tortát, az oldalát is.
- Minden babapiskótát elfeleztem, a darabok aljára kentem egy adag krémet (nem sajnálva), és a torta oldalára ragasztottam. Átkötöttem egy szalaggal, mert jól néz ki, és így nem esnek le a darabok :D
- Betettem éjjelre a hűtőbe, és csak másnap díszítettem, mert nem használtam gyümölcszselét pl. a citromokhoz,és nem akartam, hogy összefonnyadjanak. Ja, középen menta és lila bazsalikom van.