Már egy hete nyomom az ágyat, és nagyon unom. Viszont hiába vagyok itthon, hamar elfáradok mindenben, így nagyszabású sütés-főzés szóba sem jöhetett, ezért örültem, mikor megtaláltam ezt a receptet strawberry blogján. Én annyit módosítottam rajta, hogy felturbóztam egy kis mogyorókrémmel:) Szóval most tele a pocakom egy finom, folyékony csokikrémes belsejű finomsággal.
Hozzávalók 2 szufléformához:
- 7 dkg étcsoki
- 6 dkg vaj + annyi, amennyivel kikenjük a formát
- 2 púpos evőkanál liszt
- fél evőkanál keserű kakaópor
- 2 evőkanál cukor
- 1 evőkanál mogyorókrém (nem muszáj, csak épp volt itthon 5 kg :D:D:D)
- 2 tojás
- Kapcsoljuk be a sütőt 240 fokra, hogy legyen ideje bemelegedni.
- 2 szufléformát kenjünk ki vajjal, és "lisztezzük" ki kakaóval:D
- Vízfürdő felett (vagy ha nagyon ügyesek vagyunk, és nem ég oda, akkor lábosban) olvasszuk fel a csokit és a vajat.
- Keverjük hozzá apránként a lisztet, cukrot, kakaót, tojásokat és a mogyorókrémet is.
- Osszuk el a formákba, majd süssük kemény 7 percig.
- Miután kivettük, hagyjuk pár percig hűlni, majd borítsuk tányérra. A belseje folyós marad, nyammmmmm:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése